Magyar katonák sírhelye is a Savina temető Herceg Noviban
Áder János köztársasági elnök 2017-ben, katonai tiszteletadás mellett koszorút helyezett el Montenegróban, Herceg Noviban, Savina városrészben, mint az Osztrák-Magyar Monarchia volt katonai temetőjében. A koszorúzáson részt vett Herczegh Anita, az államfő felesége, Pósa Krisztián, Magyarország montenegrói nagykövete és Magyar Csaba tiszteletbeli konzul.
A domboldalon fekvő nyughelyen akkoriban 791 katonát és haditengerészt temettek el, akiknek több mint egyötöde magyar volt, köztük az otrantói tengeri csata 15 hősi halottját is. Az osztrák és a magyar katonák mellett, francia, angol és szerb katonák is itt voltak eltemetve. A pontos névsor is meg van: Magyar Csaba Montenegró tiszteletbeli konzulja kutatta fel. (A Magyar család sírhelyéről a Savina temetőben itt olvashatsz). A temetőt később felszámolták.
Az egykori sírokra később rátemettek, és ma már csak néhány katonasír található itt. 2009-ben az Osztrák Fekete Kereszt hadisírgondozó szervezet és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésével emlékhelyet létesítettek. Az emlékhely a főbejárattól balra van, a második szinten, teljesen a bal oldalban.
Az alábbi képen a narancssárga pötty jelzi a Magyar család sírhelyét, a lila pötty a magyar katonai emlék sírhelyet, a világoskék pötty a nagy katonai emlékművet.
Az itt eltemetett katonák emlékét montenegrói, magyar és német nyelvű emléktábla és két fémkereszt őrzi. Az elmúlt években több alkalommal is járt a helyszínen a magyar hadisírgondozó munkacsoport, amelyet Magyar Csaba is segített.
A katonai emlékmű:
Technikai információk:
- forrásanyagok:
- Gaál Angelika
- Képek és forrásanyag egy része: Kata apartman - https://m.facebook.com/groups/680639785458882?view=permalink&id=739785769544283
- https://honvedelem.hu/hirek/hazai-hirek/az-osztrak-magyar-monarchia-volt-katonai-temetojeben-koszoruzott-montenegroban-az-allamfo.html
- https://podgorica.mfa.gov.hu/news/ader-janos-koeztarsasagi-elnoek-ketnapos-hivatalos-latogatasa-montenegroban
- kirándulási lehetőség Herceg Novi környékén
- emlékhely, temető, Szent Anna kápolna
- akadálymentesen látogatható: részben
- Google térképen a katonai emlékmű: https://goo.gl/maps/1Z1mmgN5gnYwJMLc7
- Google térképen a katonai emléksírhely: https://goo.gl/maps/MeBAdS6gkEURb3gK9
- GPS koordináták a katonai emlékműhöz: 42.452765, 18.543264
- GPS koordináták a katonai emléksírhelyhez: 42.453056, 18.542683
- Szerethetőségi skálán 10/10