A kotori öböl legkisebb kápolnája
2015 májusában fejeződtek be a 15. századi egyedi kulturális emlékmű - a Tivat melletti Verige szorosban lévő Havas Szűzanya-templom - helyreállításának munkálatai a grbljai Bujković testvérek (Vojislav és Radovan Bujković) kezdeményezésére. A templom a ”tenger habjára” épült a 15. században a Verige szoros belső részén.
A dokumentumok 1526-ban említik először, bár a kis kápolna biztosan régebbi építésű. Ezt a templomot korábban "de Rexa" néven ismerték. Ivan Bona Bolica kotori költő említi e kápolnát híres művében, a "Descriptio Ascriviensis Urbis"-ben, mely a XVI első felében íródott.
A kápolna így nézett ki a 2015-ös felújítása előtt
Az Adriai-tenger keleti partján több helyen találhatóak olyan templomok és kápolnák, amelyeket a Havas Miasszonyunknak szenteltek. A katolikus egyház naptárában ezt augusztus 5-én ünneplik.
Mindezeken a helyeken, valamint a Kotor-i öbölben az a meggyőződés létezik, hogy egyszer a hívek figyelmeztetéseként nyár közepén esett a hó. A hívek ezután templomokat emeltek a Havas Szűzanyának a tiszteletre, dicsőségére és hálájára. A Gospa Sniježna ill. a Gospa od Snijega elnevezés tehát abból a legendából származik, hogy nyár közepén, valamikor egyszer augusztus 5-én valóban havazott, igenám, de nem Montenegróban, hanem Rómában!
A kápolna a 2015-ös felújítási munkálatok alatt
A legenda szerint, mely a XIII. századra datálható, a Szűzanya i.sz. 352. augusztus 3-án éjjel jelent meg az akkori libériai pápának és János római patríciusnak, megparancsolva nekik, hogy építsenek templomot a tiszteletére, a hó által megjelölt helyen, és így augusztus 5-én éjszaka, nyár közepén, hó esett az Esquiline dombon Rómában. Ezért ott Nagy Szent Mária néven bazilikát építettek. Ezenkívül a bazilikát "Sancta Maria ad nives" -nek hívják - vagyis a Havas Szűzanyának.
A Verige szoros-beli minikápolnán túl egy másik ilyen havas Szűzanya templom Montenegróban, Gospa od Snijega – Škaljari néven, a Kotor melletti Škaljari városrészben található.
A kápolna a felújítást követően
A Verige szoros-beli kápolnával kapcsolatban él egy másik legenda is, miszerint a templom építése annak a kapitánynak köszönhető, aki megesküdött a Szűzanyának, hogy templomot épít, ha a viharos éjszaka alatt megmenti a rizzsel teli hajóját és a legénységét a biztos haláltól. Így épült fel Boka legkisebb temploma a tenger habján, melyet ezért Gospa od Oriza-nak (Rizs Szűzanya) is hívnak.
A bokaiak a tengerből éltek, és életüket is a tengernek rendelték alá, így nem csoda, hogy az első dokumentumban, amelyet e templom említésével találtak, a perasti Milinja két fillért adományozott a misén, amelyet a Rizs Boldogasszony kápolnáért ajánlott fel és lelke üdvéért.
Technikai információk:
- Társszerző: Galvanek László
- főkép: Galvanek László
- A kis kápolna elnevezései: Gospa od Snjega - Gospi Sniježnoj – Gospi od Snijega - Gospa od Oriza - Church 'Our Lady of the Snows',
- Szerethetőségi skálán: 10/10
- akadálymentesen megközelíthető: nem
- parkolási lehetőség: van, a főútnál
- különlegessége: elmúlt 500 éves, a legkisebb kápolna a kotori öbölben
- GPS koordináták: 42.474830, 18.687693
- Google térképen: https://goo.gl/maps/egPZiPZxD7yurCbB7
- forrásanyagok:
- https://www.bokanews.me/featured/verige-obnovljena-gospa-od-snijega/
- https://sharemontenegro.me/staze-boke-gospa-od-andela-epizoda-14/
- http://travelmontenegro.me/2019/10/29/bokom-kotorskom-gospa-od-andela-i-gospa-od-oriza/
- https://bayofkotorchurches.blogspot.com/2020/12/verige.html
- https://www.vijesti.me/vijesti/drustvo/190597/crkvica-gospe-od-snijega-uskoro-u-punom-sjaju
- http://www.visit-perast.com/SH/church-lady-of-snow-risi/
- http://www.radiodux.me/vijesti/vijesti/crkve-na-verigama