A mimóza körüli szomorú legendák

A mimóza a nő, a szabadság, az érzékiség örök szimbóluma. Olaszországban, Oroszországban, Franciaországban és más országokban ezt a virágot a március 8-i Nemzetközi Nőnaphoz kötik, amikor egy kis csokor sárga virágot ajándékoznak a nők számára. Ez tiszteletet jelent, boldogságot hoz az üzleti életben és szeretetet. Virágnyelven ez a növény a hűséges szeretet üzenetét jelképezi. A mimóza legendája szerint Ausztráliában volt egy szerető pár, akik az óceán közelében éltek. A fiatalember, a halász fia, jóképű, ragyogó fekete hajú és csodálatosan intelligens volt. A barátnője, aki nagyon szép, nemesi származású arisztokrata családból származott, nagyon szerette a sárga mimózát. Jól kezdődik, igaz? A történet romantikus, azonban fájdalmasan végződik, papírzsepit elő.

A családja ugyanis arra kényszerítette a lányt, hogy feleségül menjen egy herceghez. Sok rábeszélés, és győzködés után végül feleségül ment a herceghez. A csalódott fiatal halász ezért otthagyta az óceán partját, felhagyott a halászattal, és felköltözött a hegyre, hogy erdőkerülőként dolgozzon, hogy elfelejtse szerelmét.

De amint a fiatalember felért az erdőbe, nagy tűz ütött ki. A veszély ellenére feláldozta életét, ezzel megmentette az erdőt a pusztulástól. Miután az arisztokrata leány meghallotta a fiatalember halálának hírét, a lány elmenekült férjétől, fel a hegyre, ahol megtalálta kedvese holttestét. Ott maradt mellette, amíg meg nem halt szerette mellett. Attól a pillanattól kezdve egy kedves illatos sárga virág, egy mimóza jelenik meg azon a helyen, ahol a szerelmes pár újra, örökre egymásra talált.

A mimóza egy gyorsan növő akácfa-féle, 3 év alatt akár 15 méteresre is nőhet. A Mimosa scabrella őshazája Dél-Amerikában, Brazília déli részén, valamint Argentína északkeleti részén van. Mintegy 300 fajta mimóza létezik, és közel 20 fajt termesztenek Montenegróban, Herceg Novi és a Boka Kotorska környékén.

A mimózának illatos virágai vannak, leggyakrabban borsó alakúak és sárga színűek. A virágok nagy számú porzószálból állnak, sűrű fürtös virágokban vannak elrendezve az ág végén. A mimóza február-márciusban virágzik, de vannak olyanok is, amelyek júniusban és júliusban, és vannak olyanok is, melyek évente többször virágoznak. Ellenáll a -7 ° C-ig tartó alacsony hőmérsékleteknek, de a hideg szél ellen érdemes szélárnyékos helyre ültetni.

Dekoratív fának ültetik, de a bútoriparban is szívesen használják. A növény egyes részeiből kinyert komponenseket a gyógyszeriparban, a kozmetikában és az orvosi iparban is használják. A magokat és a fiatal hajtásokat az ázsiai konyhában különféle levesek, omlettek készítésére használják. Az amerikaiak szeretik az akciólevelekből készített italt fogyasztani. A kemény és tartós akácfát a múltban kézzel készített hajókhoz használták, manapság leginkább padlóra, bútorokra, játékokra, ékszerekre.

Úgy gondolják, hogy az első növények Franciaországba a 18. században érkeztek, és először gazdag emberek villájába ültették őket, akik Franciaországban töltötték a teleket. Az első Acacia dealbatat 1884-ben importálták Ausztráliából Franciaországba, és egyetlen kastélyparkban ültették el Cannes-ban.

A mimóza másik legendája réges-régen egy mimóza virág kelt ki Tasmaniában. Így kezdik a bennszülöttek a mimóza történetét. Abban az időben a szigetet egy olyan király uralta, aki nagyon bátor és jóképű volt, magas és ügyes, fényes fekete hajjal és bőrrel, de a sok csatában sajnos megkeményedett szívvel. Az egész népe olyan volt, mint ő, nagy edzett harcosok. Egy nap, egy újabb csata után a király megsebesült. A király anyja és nővére ápolta a sebesültet. Nagyon szerették őt, de nem kedvelték a feleségét, aki nem tudta megnyerni kőkemény szívüket.

A fiatal királyné teljesen különbözött tőlük, fehér bőr, szőke szomorú fürtök, apró, félénk, kedves, olyan hangú, mint a legjobb rabszolga énekesé … Úgy tűnt, egy másik világból származik; a virágok, a mosoly és a béke világából.

A király édesanyja és nővére nagyon féltékeny volt rá. Nagyon ravaszul használták fel a királyné szégyenlősségét, és nem engedték bemenni férje szobájába, miközben ő betegen feküdt. Ők vigyáztak rá, amíg meg nem gyógyult. A királyné kétségbeesett, mert nagyon szerette férjét, ám szelíd és félénk személyisége nem tette lehetővé, hogy tiltakozzon rokonai viselkedésével szemben. A királyné teljesen egyedül volt, mivel az alattvalók szintén a király anyja mellé álltak ebben a hatalmi harcban.

Amikor a király végre felépült, meg akarta bosszulni és büntetni a feleségét, azért, mert nem állt mellé nehéz napjaiban, a király büszkesége pedig nem engedte, hogy betegségében ő hívja magához feleségét. Ezért inkább elbocsátotta a házastársi kötelékből a nejét és hazakergette a szülői házhoz. A királyné később egy ismeretlen herceg felesége lett.

A boldogtalan Azar minden könnyét elsírta a boldogtalan szerelemért és a gyermekeiért, akiket el kellett hagynia. Teljesen eltorzult boldogtalanságában, hogy nem tudott lázadni anyósa ellen, de végül nehéz szívvel elfogadta sorsát. Csak arra vágyott, hogy az ismeretlen herceg esküvői fátyollal takarja el az arcát, miközben a királyságon keresztül eljut új otthonába, miközben otthagyja a szívét és a gyermekeit. Szerette volna, ha a gyerekek nem ismerik fel, de ebben nem volt szerencsés. Új férje, a Jó Szív hercege hosszú fátylat adott neki, de gyermekei még így is felismerték és sírni kezdtek.

Ezért Azar kérte, hogy álljanak meg egy pillanatra, hogy üdvözölje gyermekeit. A herceg megengedte neki, hogy ezt megtegye, és amikor búcsút mondott a gyerekeinek, mindegyiknek mondott egy-egy búcsúszót, hogy emlékezzenek majd rá, a kegyetlen király eközben messziről figyelte őt. Arra utasította szolgáit, hogy vigyék el magukhoz a gyerekeket, mert el kell felejteniük anyjukat.

Azar meghallotta a király kemény hangját, hogy még most is irányítja sorsát, de nem tudott ellenállni a késztetésnek. A földre rogyott, az igazságtalanság súlyától és nagy fájdalmától, miközben új esküvői fátylával borították be őt, hogy elrejtsék a kíváncsi és kegyetlen pillantásoktól.

Egy kis idő után a jószívű herceg fel szerette volna állítani Azart, hogy végre megkezdjék hosszú és boldog életüket együtt, a fátyol alatt nem találta Azart, hanem csak egy csokor virágba borult mimózát a földbe ültetve. A gyökereit elég mélyen leeresztette ott, ahol megszakadt a szíve, úgy, hogy senki sem tudta kihúzni a földből. Kicsi, sárga, illatos virágok nőttek ki azon a helyen, ahol a kicsik feje feküdt, mikor búcsút mondtak anyjuknak.

A szelíd, kedves, alázatos és boldogtalan Azar számára az idő furcsa módon valósította meg az igazságot: A szerencsétlenségéből született virágot a nők a saját sorsuk eldöntésére irányuló akarat és vágy felébresztésének jelképeként fogadták el. A mimóza látszólag finom, de olyan erős és rugalmas virág, hogy nehéz elpusztítani.

Pontosan nem ismert, hogy Montenegróba honnan származott ez a gyönyörű virág, bár valószínű, hogy a tengerészek utazásaik során hozták haza, mint a legtöbb kontinensen lévő virágot is. Ennek a gyönyörű virágnak szerte a világon van ünnepe, Herceg Novi 1969 óta ünnepli a Mimóza Napot.

2020. február 14-től március 14-éig, immár 51. alkalommal kerül megrendezésre Herceg Noviban a Mimóza Ünnep (Praznik Mimoze). A mimóza a tavasz hírnöke, ezért a mediterráneumban különféleképpen ünneplik e szép növényt, sok városban rendeznek mimóza fesztivált.

Technikai információk: