Májusi tündöklés a Virágszigeten
Első alkalommal mentünk tavasszal Montenegróba. Eddigi legcsodálatosabb élményünk volt. Ezért már idén is májusra terveztük a pihenésünket. A Virágszigeten valóban sok virág található, ugyanakkor szemfülesnek sem árt lenni, mivel többségük apró csoda, csak a kutakodó szemnek tárja fel magát.
Három szigete van a Tivati öbölnek: Ostrvo Cvijeca, Sveti Marko, Gospa od Milosrdja. A Virágsziget (Prevlaka Island, Ortrvo Cvijeca, Island of Flowers) Tivattól 2 km-re fekvő sziget mesterséges ösvénnyel van összekötve a szárazfölddel. A sziget 300 méter hosszú, 200 méter széles. A sziget neve a dús növényzetre utal, leginkább a leander populációt jelöli.
A szigetnek a köznyelvben két neve is van. "Miholska Prevlaka" elnevezését a korábbi, a szigeten elhelyezkedő Szt. Mihály Arkangyal kolostor emlékezetére kapta, mely a hatodik században épült.
S miért Virágsziget? Mert pálmafák, virágok, növények szülőhelyének tartják, korábban gyönyörű olajfaligetekkel, mely utóbbiakat a boszniai menekültek Jugoszlávia felbomlásakor és a katonai akciók során szinte teljesen megsemmisítettek. Azonban számos és változatos állat- és növényvilág jellemzi, buja mediterrán növényzet, ezért a köznyelv ma már Virágszigetnek nevezi.
Rastko Nemanjić (Szent Száva) 1219-ben alapította az elsõ önálló szerb ortodox egyházat. Az egyik püspöksége – a zetai, Prevlakan volt Tivat mellett (Ostrvo cvijeća – Virágsziget). Itt épült egy kolostor Szent Mihailo arkangyal emlékére.
A Virágsziget történetéről bővebben ebben a blogbejegyzésben olvashatsz: A Legendás Virágsziget
Technikai információk:
- szabadon megközelíthető terület
- kocsival a sziget körbejárható
- gyalogos túrának kiváló
- nincs belépő díj
- szép panoráma
- kevésbé ismert horgászási lehetőség
- Érdemes figyelembe venni, hogy a virágok leginkább tavasszal, májusban láthatóak
- szerethetőségi skálán: 10-ből 9
- cím: Google térképen
- Prevlaka, Tivat Municipality 85320, Montenegró
- forrásanyag: https://www.discover-montenegro.com/prevlaka/
- fotók: Kalmár János Attila