A hajótörő sziklaszirt - a Srebreno a Calafat szikla foglya maradt
Majdnem nyolcvan évvel ezelőtt szokatlan tengeri mentési műveletre került sor a Trašte-öbölben. Dubrovnik kikötőjére "Gruž"-ra komor hangulatú, felhős és szeszélyes időjárást hozott az Adriai-tenger erős jugo szele. 1940. december 16-án reggel hosszú és bizonytalan útra indult a tengeren az öreg Srebreno nevű kereskedelmi gőzös.
Albaneze Rock, Greben Kalafat, Greben Kamenik - megannyi név egy hajótörő sziklaszirtnek. A montenegrói part mentén található sziklaszirt több ismert hajót is elsüllyesztett az elmúlt évszázadban, melyek közül a Srebreno hajóroncsa a mélyben várja további sorsát, az SMS Huszár I. romboló csatahajó teste is örökre eltűnt a habok között.
A háború már egy éve tombolt a világ körül. Bár akkoriban hivatalosan semleges volt, a Jugoszláv Királyság nem állt a harcoló felek egyikének oldalán sem, de veszteségeket már szenvedett kereskedelmi flottája.
A dubrovnikiak aznap reggel bizonytalanul és rémülten figyelték a "Srebreno"-t, mert két hónapja nem voltak hírek a "Durmitor"-ról, mely a Dubrovnik Gőzhajó Társaság másik hajója volt, aminek a kötelékébe a "Srebreno" is tartozott. Később megtudták, hogy a semleges jugoszláv "Durmitor" egy rakomány sóval hajózott a spanyol "Torevieha" kikötőből Japánba, de már az Indiai-óceánon elfogta a német "Atlantis" cirkáló.
A "Srebreno" a török Mersin kikötőből 5000 tonna krómércet szállított Philadelphiába az Egyesült Államokba. Az üres hajó Törökországba hajózott 23 matrózzal, egy parancsnokkal és Božom Derikosom kapitánnyal a kormánynál. Az öreg gőzös hosszú kürtszóval búcsúzott, nem tudva, hogy utoljára búcsúzik a hazai kikötőtől ...
Az "Srebreno" egyébként 1901-ben épült az Egyesült Királyságban "Leopoldina" néven, a híres dubrovniki hajótulajdonos Ivo Račića számára. A 102 méter hosszú, 14,3 méter hosszú hajó hasznos teherbírása 5845 tonna volt, és 1200 lóerős dugattyús gőzgéppel hajtották meg, mindössze 9 csomó sebességgel.
1923-ban a "Leopoldina" megváltoztatta nevét "Srebreno"-ra (jelentése: Ezüst), amikor a hajó belépett az újonnan alapított Dubrovnik gőzhajó flottájába.
Ez volt az egyik legrégebbi jugoszláv teherhajó, de mint ilyen, a "Srebreno" megragadta a lehetőséget, hogy pénzt keressen, mivel a hajók nagy veszteségeket szenvedtek a háborúban, amely a világon 1939 szeptemberében kezdődött. A piacon nagy volt a kereslet a szállítási terület iránt, és a szállítási díjak is jelentősen megnövekedtek - de nem elegendően nagyok ahhoz hogy hajók és legénységük vállalják az óriási kockázatot.
1940. december 16-án az öreg "Srebreno" elindult Dubrovnikból a nagy nyereség reményében, de sorsának végső útjára is. A hajó délre haladt az Otrant-kapu felé, a lehető legközelebb haladva a Jugoszláv parthoz, mivel a vizein még mindig viszonylag biztonságosabb volt az olasz haderők esetleges támadásaitól, akik abban az időben hadban álltak Albániával és Görögországgal.
A viharos jugo-tól meglehetősen nehezen kormányozható üres hajó nagy problémákat okozott, ezért Derikos kapitány úgy döntött hogy a "Srebreno"-val a Trašte-öbölbe hajózik a Boka-öböl bejáratától délre, hogy ott menedéket találjon amíg a nagyobb viharok átvonulnak. Ott azonban a hajó csak néhány órát maradt, és december 17-én 4 körül amikor Derikos a vihart kissé nyugodni látta, parancsot adott a gépek indítására, és útnak indultak a sötét éjszakába.
Alig fél órával azután, hogy felhúzta a horgonyt, és a Trašte-öböltől dél felé, Budva felé haladt, a "Srebreno" teljes erővel belefutott a Kalafat sziklába, melyet a helyiek más néven "albán fejszének" hívnak. A szikla víz alatti éles csúcsa, mely épp csak egy méter mélyen volt a tenger felszíne alatt, belehasított a gőzös bal oldalába a géptér magasságában. Az ütközés és nyikorgás ahogy a víz a gépházba hatolt, pánikot okozott a "Srebreno" legénységének körében, akik először azt hitték, hogy a hajót megtorpedózták, vagy aknára futott.
Kissé később azonban rájöttek, hogy mi is történt valójában, így megnyugodtak, mert eleinte úgy tűnt, hogy a hajó képes lesz elhagyni a sziklát, és a szivattyúk képesek lesznek megbirkózni a tenger behatolása ellen. Derikos kapitány parancsot adott a hajó ballasztjának cseréjéhez és oda-vissza mozgatásához. Megpróbálta a hajót elmozdítani, és a balesetről rádiós kommunikáció útján tájékoztatta a Dubrovnik Gőzhajó Társaság központját is, melynek szakértői december 19-én megérkeztek a helyszínre a "Lapad" gőzhajóval, és megvizsgálták a megrekedt hajót, amely még mindig "beragadt" a szikla tetejére a Žukovac-öböl előtt. Megállapították, hogy a "Srebreno" kára viszonylag kicsi, és azt gondolták, hogy a hajót el lehet vontatni, majd javításra küldhetik a split-i hajógyárba.
Mivel abban az időben az Adriai-tenger jugoszláv részén nem volt speciális tengeri mentőcég az elsüllyedt hajók mentésére, a Dubrovnik Gőzhajó Társaság segítségért fordult a királyi haditengerészethez vagyis a Tivati Haditengerészeti Arzenálhoz. Már december 19-én délben megérkezett Tivatból a "Spasilac" - a Királyi Haditengerészet különleges hajója, a zátonyra futott "Srebreno" megmentésére és a búvárműveletek támogatására. Az alapos ellenőrzés után a mentőhajó személyzete arra a következtetésre jutott, hogy a "Srebreno"-t le lehet vontatni és meg lehet javítani, de ehhez először a kb. 800 tonna szenet át kell rakodni a sérült gőzhajóból, ezáltal megkönnyítve a hajótestet. Ezután el kellett bontani a szikla tetejét, amely betört a gépterembe, és a gőzöst biztonságos helyre kellett vontatni.
Az időjárás akkorra már megnyugodott, megkönnyítve a mentőcsapatok munkáját, és további reményt adva a sikerhez. Megkezdődtek az előkészületek a víz alatti szikla tetejének elbontásához, amelyek várhatóan a hónap végére fejeződnek be, és a Tivat-i Arsenal-ból egy 200 tonnás szállítóhajó érkezett a helyszínre, amely a hajóról a szenet a partra szállította. Összesen 49 embert béreltek fel a munka elvégzésére - a "Srebreno" 23 fős legénységét, valamint 26 főt az Arsenal dolgozóiból és a királyi haditengerészet tagjai közül.
A mentőcsapat optimizmusa és sikerbe vetett hite szertefoszlott mindössze két nappal azelőtt, hogy a szikla tetejét elbontották volna, mert az időjárás hirtelen rosszra fordult és egy újabb vihar kezdődött december végén. A viharos jugo újra fújni kezdett, a hullámok hatalmasra nőttek és hevesen csapódtak a megfeneklett hajó oldalának. A "Srebreno"-n már nem lehetett biztonságosan tevékenykedni, ezért a zátony elbontását és a szén kirakodásával kapcsolatos munkálatokat fel kellett függeszteni. A gőzhajó mentésében résztvevő hajónak biztonságos menedékbe kellett menni. A természeti erők irgalmára hagyott "Srebreno" legénységén és az Arsenal-i munkások körében akkora pánik uralkodott el, hogy a hajó tisztjeinek kellett megakadályozni őket abban, hogy a háborgó tengerbe ugorjanak és a biztos halál várjon rájuk. Már teljesen biztosak voltak abban hogy a "Srebreno" elveszett, tehát érdemes megfontolni 35 ember megmentését, akiket a vihar elszakított a világtól egy halálra ítélt hajón. Ismét a Királyi Haditengerészet segítségét kérték. A "Spasilac"-al sikerült Tivatból a viharon keresztül még az óévben 1940. december 31-én a "Srebreno"-hoz eljutni.
A "Spasilac" parancsnoka, Janko Kregar fregattkapitány, összeállította a vihar által sújtott hajón csapdába esett 35 ember megmentésének tervét, hisz a hajó bármikor széteshet és akár 50 méter mélységig is süllyedhet a Calafat sziklánál. Szinte lehetetlen körülmények között, ügyesen manőverezve Janko Kregar fregattkapitánynak sikerült megközelíteni a "Srebreno"-t, ám az óránként több mint 100 kilométeres sebességgel fújó hatalmas szél még mindig megakadályozott minden olyan kísérletet, hogy az embereket kimentsék a zátonyra futott hajóról.
Hogy bátorítsa a kiszolgáltatott helyzetbe kerülteket, az őt fenyegető veszély ellenére a "Spasilac" egész éjjel a helyszínen maradt a "Srebreno" közelében, és erős reflektorokkal világította meg a hajót. Az újév első napján, január 1-jén a "Srebreno" rádiójából drámai hírek érkeztek, miszerint a hajótest annyira megrepedt, hogy az elsüllyedhet. A "Spasilac"-nak sikerült lehorgonyozzon, és a mentőhajók egyikét vízre ereszteni, a "Srebreno" maradék legénységének és a munkavállalóinak evakuálására. Ez a kísérlet azonban szintén kudarcot vallott, és a hajónak alig sikerült a partra menekülni a hullámoktól. Ezt követte további két teljes nap az emberek evakuálásának megkísérlésére, de a higany esése a barométerben a vihar további súlyosbodását jelezte.
A "Srebreno" új drámai üzenete arról számolt be, hogy a hajótest középen kettétört és jobb oldala darabokra hullott. Megpróbálták evakuálni az embereket a "Srebreno"-ról a vízre eresztett csónakokkal úgy, hogy egy kötéllel a partra húzzák őket, amit korábban a hajótest és a föld közé húztak ki. Ez a kísérlet sem sikerült, mivel az első csónak szinte azonnal felborult, és a "Spasilac" személyzetének csak nagy erőfeszítések árán sikerült visszahozni és megmenteni a "Srebreno" második tisztjét és négy tengerészét, akik a felborult csónakban voltak.
Újra megkísérelték a mentést egy kosaras módszerrel, melyet csak a legnehezebb körülmények között alkalmaznak. A "Spasilac"-ról a "Srebreno"-ra egy vastag kötelet húztak, amelyet a két hajó árbocához kötöttek, és ennek mentén egy speciális "kosarat" mozgattak, amit egy másik kötél húzott, amiben az embereket evakuálták. Ez sem működött, mivel hatalmasak voltak a hullámok a két hajó között, és a mentőkosarat elárasztották. A helyzet egyre kritikusabbá vált - a "Srebreno" a hullámok hatására körülbelül 30 fokkal elfordult a sziklán az eredeti irányhoz képest. A fémlemezek törése visszhangzott, mint apró robbanások, az azokat összetartó szegecsek kiszakadtak helyükből és úgy repkedtek a levegőben mint a géppuskagolyók. A fedélzeten tartózkodó zavarodott emberek - akik többsége még úszni sem tudott - siránkoztak és segítségért könyörögtek, de a vihar csak nem csillapodott.
A "Sapsioca" parancsnoka további hadihajót hívott segítségül az Arsenaltól, de a vihar akkora volt, hogy csak a "Hrabri" tengeralattjáró érkezett a helyszínre.
Nagyobb mennyiségű olajat engedtek a tengerbe lehetővé téve ezzel, hogy a hullámok a lehető leginkább megnyugodjanak, és a "Spasioca" megközelítse és lehorgonyozhasson 100 méterre a gőzhajótól, amelyre a kötelet átvetették és rögzítették.
Ezt néhány órányi izgalmas akció követte, amelynek során a "Spasioca" rendelkezésére állt az utolsó lehetőség a mentőművelethez. A két hajó közötti kötéllel vontatták át összesen 17 alkalommal, a "Srebrenó"-ról az embereket, így biztonságosan átvitték mind a 35 főt. Végül amikor a férfiak kimentése befejeződött, hangos szirénával jelezték, hogy van-e még valaki a fedélzeten a "Srebreno"-n. Ez egyben elővigyázatosság is volt a fedélzeten maradottakkal kapcsolatban, valamint hagyományos tengerészeti búcsú egy süllyedő hajótól.
Néhány órával később, a szétroppanó acéllemezek és gerendák hangja közepette a tenger sodrása révén a "Srebreno" félbe szakadt, hátsó része azonnal lecsúszott a szikláról, és ötven láb mélyre süllyedt.
A régi gőzhajó orr-része több, mint egy hónapig feküdt beakadva a szikla tetejére a Žukovac-öbölnél, míg a tenger hullámai annyira meg nem szaggatták, hogy a tenger mélyére süllyedve fokozatos feledésbe nem merült.
Manapság a "Srebreno" gőzhajó legénységének tragédiájára és megmentésének hősies cselekedetére a Dubrovniki Tengerészeti Múzeum archívumában található ritka fényképek emlékeztetnek, valamint a hajótest és felszereléseinek néhány rozsdás maradványa, amelyek ma a Calafat szikla alatt halaknak és homároknak ad otthont.
Technikai információk:
- Fordította: Kalmár János Attila
- Albanese szirt GPS: 42.328687, 18.697883
- Google térképlink: https://goo.gl/maps/VYen1iEgUsQXFous5
- Újságcikk letölthető innen: https://hrcak.srce.hr/file/304740
- forrásanyagok:
