A tengerészek lázadásának emléknapja

Cattarói matrózlázadás

A tengerészek első világháborúban történő lázadásának évfordulójára rendezett ceremónia keretében koszorúkat helyeznek el Đenovićiben február 1-jén, szombaton, 16 órakor. Az esemény során emlékeznek arra, hogy 1918. február 1-jén mintegy 6000 tengerész lázadott fel a Németország és Osztrák-Magyar Monarchia általi invázió, a háború folytatása ellen, valamint a hadihajók fedélzetén lévő elviselhetetlen életkörülmények és a kegyetlen fegyelmezés ellen. A matrózlázadásról bővebben kattintás után olvashat.

2018-as megemlékezés fotója

A lázadás az SMS Sankt Georg páncélos cirkáló hajón a vörös zászló felvonásával indult, a felkelést három napon belül leverték, 250 tengerészt bíróság elé küldtek, 43 tengerészt pedig közvetlen ítélő, statáriális bíróság elé. A felkelés négy vezetőjét halálra ítélték és 1918. február 11-én kivégezték Kotorban. Akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia tengerészetének 11 féle nemzetiség szolgált, többségében horvátok, olaszok, csehek, szlovákok, németek, magyarok és szlovének.

Emléktábla Đenovićiben

A Wikipédián olyan szép és részletes leírást találtam a Cattarói matrózlázadásról, hogy engedtessék meg nekem, hogy részben azt idézzem ide az események felelevenítése érdekében.

A cattarói matrózlázadás (németül Matrosenaufstand von Cattaro, vagy Matrosenmeuterei in Cattaro) az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetében szolgáló, különböző nemzetiségű matrózok által kirobbantott felkelés volt az első világháború vége felé, 1918. február 1. és 3. között. A lázadók több Cattaróban (Kotor) állomásozó cirkáló és romboló fölött is átvették a parancsnokságot, és követeléseket fogalmaztak meg. A Pólából küldött egységeknek azonban a matrózok a harmadik napon ellenállás vagy harc nélkül megadták magukat.

A háború már négy éve zajlott, pedig a katonákat sok helyen azzal búcsúztatták 1914 végén, hogy év végére hazatérhetnek. Az a mondat, amit II. Vilmos német császár mondott, szinte szállóigévé vált: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” A nagy csatahajók az antant erőfölénye miatt már évek óta döntően a kikötőkben várakoztak tétlenül. Emiatt a legénység körében egyre vadabb elképzelések láttak napvilágot, ahogy nyugtalanítóan hatott az Oroszországban lejátszódott forradalom is.

Még január közepén, egy Bécsújhelyről kirobbant sztrájkhullám hatására kezdődött maga a megmozdulás, egyszerre Kotorban, illetve Pólában. Míg Pólában inkább csak forrongott a legénység, folyamatosan „Hurrá, hurrá!” szavakat kiabáltak, illetve távoztak a vacsoráról, addig Kotorban merőben más volt a helyzet. Itt a kikötőben állomásozó SMS St. Georg páncélos cirkálón a matrózok szuronnyal és puskával felfegyverkezve követelték a békét. Felvonták a vörös lobogót, majd még számos más hajó is követte példáját (például SMS Kaiser Karl VI.). A zendülők feltörték a fegyverraktárakat és elkezdtek lövöldözni azokra, akik csillapítani próbálták őket. Egyes hajókon a lázadó matrózokat kitették, és a többiek elhajóztak (SMS Novara). Más hajókon a matrózok hűek maradtak a tisztekhez.

SMS St. Georg, a lázadás egyik vezérhajója

A felkelők matrózbizottságokat hoztak létre, majd Központi Matróztanácsot választottak, élén Franz Rasch hajómesterrel. A lázadók Hansa ellentengernaggyal kívántak tárgyalni, aki azt kérte, hogy írásban nyújtsák be a követeléseiket. Ezek az alábbiak voltak:

„Amit akarunk!

Intézkedéseket kell tenni egy azonnali, általános béke megkötésére
Teljes politikai függetlenség más hatalmaktól.
Békekötés az orosz demokratikus békejavaslatok alapján "annexió nélküli béke" stb.
Teljes leszerelés és önkéntes milícia felállítása.
Népek önrendelkezési joga.
Lojális válasz Wilson jegyzékére.
A bevonultak hozzátartozói részére hatékonyabb támogatás és elegendő (megfelelő) ellátásuk élelmiszerrel és ruhaneművel.
Demokratikus kormányformák.

II.

Az elégtelen élelmezés miatt el kell hagyni minden szükségtelen munkát és gyakorlatot. A munkáscsoportok részére külön élelmezési kiszabat.
Több és hosszabb kimenő.
Legalább hat havonta 31 nap szabadság az utazási napok nélkül. Ugyan ez vonatkozzék a tisztekre is.
Bevezetése az emberhez méltó és gyors szabadságos vonatok indításának, a szabadságoltak részére az élelmezési illeték felemelése és esetleg az élelmezés természetbeni kiadása.
Igazságos élelmezés a hajókon. Tisztek és legénység ugyanazon a konyhán kosztoljanak.
Úgy a tisztek, mint a legénység jobb dohányellátása.
A levélcenzúra megszüntetése.
Némely hajók és naszádok különleges kívánságainak tekintetbe vétele.
Ennek a tüntetésnek nem lehet semmi néven nevezhető megtorlása.”

Lázadó matrózok 1918. február 1-jén, a felkelés első napján

Hosszas tárgyalások kezdődtek. Miután a küldöttek elmentek, Hansa ellentengernagynak, de a legtöbb tisztnek is, az volt a benyomása, hogy reggelre a lázadás elcsitul. Ám ezen a tárgyaláson Franz Rasch címzetes hajómester nem vett részt, mivel távollétében választották meg vezetőnek. Amint visszatért kezébe vette az irányítást. Felszólító üzenetet küldött azokra hajókra, ahol még nem vonták fel a vörös lobogót, tegyék meg, mert lőni kezdi őket.

Mivel Pólában egy nap alatt sikerült úrrá lenni a helyzeten, ezért a hadvezetőség elhatározta, hogy akár erővel is letöri a cattarói matrózlázadást. Majdnem minden bevethető erejét Kotorba irányította Karl Seidensacher ellentengernagy vezetésével. A vállalkozás teljes sikert aratott, a felkelők a túlerő láttán megadták magukat. Február 3-ára teljesen helyreállt a rend a flotta kötelékében.

A megtorlás - háborús viszonylatokat tekintve - enyhe volt, 386 tengerészt vettek őrizetbe hosszabb-rövidebb időre, de csupán négy főt – három horvátot és egy csehet* – végeztek ki. Az enyhe megtorlás annak fényében érthető, hogy a tengerészet vezetése az események után nem akarta tovább „hergelni” a nemzetiségeket. A lázadás ugyan fontos szerepet tölt be a délszláv történelemben, mint egy nemzetiségen, délszláv identitáson alapuló lázadás, ezt azonban sem a matrózok követelései nem erősítik meg (csupán egy vonatkozott Wilson 14 pontjára), sem az, hogy szinte minden náció részt vett a lázadásban, habár az őrizetbe vettek 48 százaléka horvát, 20 százaléka szlovén volt – és tegyük hozzá: 8 százaléka magyar.

A Kotori-öböl, a lázadás helyszíne

Viszont ennek köszönhetően bukott meg Maximilian Njegovan admirális, a flotta addigi parancsnoka, helyét – sok rangban előtte állót megelőzve – Horthy Miklós vette át. Az azonban nem igaz, hogy a későbbi magyar kormányzó verte volna le a felkelést, majd alkalmazott volna kegyetlen megtorlást. Egyrészt ekkoriban Pólában tartózkodott, másrészt pedig – az egyébként enyhe – ítéletekhez sem volt sok köze. Tehát Horthy Miklóst a cattarói matrózlázadás leverésével hamisan összefüggésbe hozták már a II. világháború vége előtt hazánkban.

A lázadás 100. évfordulójára készült kiállítás tárgyai

Összegzésként megállapítható, hogy bár a cattarói matrózlázadás nem érte el célját, közvetve jelentős hatást gyakorolt a Monarchia haditengerészetére – elég itt például a parancsnokváltásra gondolni. A cattarói matrózlázadás ugyan véget ért 1918. február 3-án, de a lázadók szociális és egyéb követelései és az általuk képviselt eszmék a Monarchia végnapjaiban ismét felbukkantak, viszont ekkor már nem volt hatalom, ami meggátolja sikerüket. Az Osztrák–Magyar Haditengerészet, ahogy az egész birodalom is, 1918 novemberének első napjaiban szűnt meg létezni.

Az egykori Jugoszláviában film is készült 1980-ban, Kotorski mornari (Kotori matrózok) címmel. Magyarországon a legrészletesebben Merényi László 1984-es könyve, A cattarói matrózfelkelés foglalkozik a lázadással, és bár szemlélete még az adott kor viszonyaihoz képest sem mindig teljesen tárgyilagos (különösen Horthy említésekor), adatai azonban megbízhatóbbak, mint néhány korábbi propagandisztikus kiadvány.