Forrásként fakad a víz a fa törzséből
Dinoša-i pisilő fa
Egy kora tavaszi, illetve őszi látványosság Podgorica közelében, a Dinoša-i pisilő fa. Ha már amúgy is Podgorica környékén járunk, és ebben az időszakban, úgy érdemes útba ejteni ezt a különös természeti jelenséget, az sem árt, ha gumicsizmánk, vagy vízálló cipőnk van hozzá.
Heves esőzések időszakában ez a 100-150 éves eperfa a talajvíz nagy nyomása miatt saját magából lövelli ki a felgyülemlett vizet. A sok csapadék miatt a föld alatti forrásokban ugyanis olyan nyomást ér el a víz, hogy az a fa gyökereinél és a repedéseken felszivárog az üreges törzsbe, majd onnan egy lyukon át kifolyik.
Hasonló jelenség figyelhető meg az észt Tuhala városban, ahol a víz egy öreg "boszorkánykút"-nak nevezett kútból tör fel, de míg az ott élő lakosok ehhez a jelenséghez azt a legendát tulajdonítják, hogy a boszorkányok nyírfákkal verik egymást, és ez okozza a felszínre törő vizet, addig a montenegrói nép, Dinoša lakosai egyszerűen csak ritka és elbűvölő természeti jelenségnek tekintik a fából kitörő vízesést, mely 20-25 éve bizonyíthatóan évről-évre megismétlődik.
S ha már Dinoša-ban járunk, érdemes megnézni katolikus templomát, és annak sírkertjét. Nagyon érdekes sírokat is találhatunk ott. Például ezt az 1881-ben készült sírkövet is megcsodálhatjuk, melynek igen különleges kinézete van.
És nem utolsó sorban a gyönyörű Cijevna folyó is ad látnivalót a szemnek, érdemes a környéken fotókat készíteni erről is.
Mit tudhatunk Dinoša történetéről?
Dinoša, mint település már az ókorban is létezett, amit egy fellegvár romjai is bizonyítanak. A római korban a település a Dukljai városrészhez tartozott, vízvezetékrendszer hálózatának része volt. A vízellátó rendszer forrását és gyűjtőhelyét a Cijevna folyó partján építették ki ezen a helyen.
A középkorban jelentősen fejlett településnek számított, ezt Milutina király 1314-ben keletkezett alapokmánya is bizonyítja. Összekapcsolta Malesija területét a podgoricai térséggel, Spužo-val és az Onogošt-tal (Nikšić). A település temetőjében vannak a korábbi Szent Mihály arkangyal templom maradványai.
A török uralom idején Dinoša volt a bevándorló lakosság iszlamizálásának egyik központja, Podgorica környékén az egyik legrégebbi mecsettel. A Planica dombon a török korszak erődítményének romjai találhatók. Az 1941-es népszámlálás idején a településen 69 római katolikus és 308 muzulmán vallású élt.
És ha már itt vagyunk, a Cijevna folyó partján csodálatos panorámával rendelkező erődszerű étteremben ehetünk és pancsolhatunk utána a vízben.
Technikai információk:
- Google térkép link: https://goo.gl/maps/qNhQT7EMaFdbM6Sa6
- GPS: 42.418122, 19.337209
- Dinoša-i katolikus templom: https://goo.gl/maps/Qd5g1TriU2jPVFTP9
- katolikus templom GPS: 42.41358, 19.33614
- szabadon látogatható közterület
- ingyenes, belépő nincs
- szerethetőségi skálán: 10-ből 8
- szuperül kinéző étterem a településen: Tvrdjava Restaurant : Facebookon: https://www.facebook.com/tvrdjavaa/
- egy másik étterem: Restoran Cijevna
- látnivalók a közelben: Podgoricai látnivalókról, Niagara vízesés, Dukljai római romok, gyógynövénykert
- közelben gyalogszerrel megközelíthető erőd romjai: Tvrđava Planinica, XVI-XIX. században épült (GPS: 42.4033, 19.34173 és 42.40405, 19.3461). Az erődítmény maradványainak belsejében egy nagy kőtömb található.
- forrásanyagok:
- https://www.origo.hu/utazas/20180225-viz-fakad-a-fa-torzsebol-montenegroban.html
- https://www.amusingplanet.com/2018/02/why-is-water-pouring-out-of-this-tree.html
- https://sharemontenegro.me/da-li-ste-znali-za-neobicno-drvo-iz-kog-izvire-voda/
- https://www.odditycentral.com/travel/montenegros-water-tree-a-rare-natural-phenomenon.html
- https://sh.wikipedia.org/wiki/Dino%C5%A1a
- kép: https://mapio.net/pic/p-122183004/, origo.hu, Anadolu Agency,