Montenegrói gasztronómia (Šebelj - Lastva Grbaljska)
Restoran Šebelj Lastva Grbaljska
Újabb próbálkozásunk a tengeri herkentyűkkel. Szállásunktól két percre található a Restoran Šebelj Lastva Grbaljskán, közel Budvához. Már az út szélén is tábla hirdeti, hogy itt halételekhez juthatunk. Szakadó esőben álltunk meg, remélve, hogy jó helyre vezérelt bennünket a gyomrunk. Nem csalódtunk.
Ismét haltállal próbálkoztunk. Az étlapon úgy szerepel, mint az étterem ajánlata, Riblja Plata Šebelj, 1 kg súlyban, 40 Euróért. Az étlap tartalma szerint nem sokat tudhatunk meg a tál tartalmáról, csak azt, hogy halat azért remélhetünk rajta. Örömünkre a vendéglőben lehetett bankkártyával fizetni, azt nem vették ki a kezünkből, az asztalhoz hozták a leolvasót. A tálra nem sokat kellett várni, talán 30 perc sem volt. Elvitelre kértük, alutálcán hozták ki. A pincérek nagyon kedvesek voltak, az étterem inkább nívósabb vendégkörre van berendezkedve, de még így is látszott, hogy örülnek a 40 Eurós fogyasztásnak.
Összehasonlítva a Mirna Luka haltáljával, el kell, hogy mondjam, hogy minőségibb tengeri herkentyűkkel találkoztunk, a garnéla nagy volt, a hal ízletesen elkészítve, összességében nagyon finoman főznek. Mennyiségre viszont nem tudtuk több alkalomra beosztani igazából, két személyes adag, de nem is ígér többet az étlap ennél.
A haltálon volt egy nagyobb tengeri sügér - brancsin, valamint egy kisebb halfilé (orada). Két nagy garnélarák, paradicsomos-rákos rizottó, két kalmár grillezve, blitvás krumpli, illetve két tengeri herkentyű, amiről még ma sem tudjuk, hogy mi volt. Az biztos, hogy nem rák, nem kagyló és nem polip. Két hosszúkás, henger alakú, kisujjnyi átmérőjű, belül szivacsos szerkezetű valami volt, de éppenséggel finom volt nagyon.
Összességében nem csalódtunk, nagyon finom volt, ízletesen főznek, kedves a kiszolgálás, parkolóhely is van. Ottlétünkkkor két kotori, egy budvai és két orosz kocsi parkolt az udvarán, szóval a helyiek is szeretik. Ide még biztosan visszatérünk, jó szívvel ajánljuk mindenkinek!
Íme a 2019-es étlap:
Cikkajánló: Az árak változásáról . https://ilovemontenegro.blog.hu/2023/09/12/gasztronomia_sebelj_362
Technikai információk:
- Lastva Grbaljska, Budva, 85310 Budva, Montenegro
- cím:
- szerethetőségi skálán: 10-ből 8
- Facebook oldala: itt elérhető
- saját wifije: nem tudjuk
- árak: mérsékelten magasak
- ízek: nagyon jó
- mennyiség: elegendő
- kiszolgálás: udvarias
- modernebb étterem, nívósabb kivitel
- elvitelre is kérhető, csomagolási költséget nem számoltak fel
- blokkot adtak, végösszegről
- bankkártyával lehet fizetni
- várakozási idő: 30 perc (szezon előtt)
- parkolási lehetőség: az étterem udvarán, kb 10 hely
- nem fizető parkoló
- még egy ajánló az étteremhez: https://www.total-montenegro-news.com/gourmet/1404-restaurant-sebelj-best-lamb-ispod-saca-on-the-montenegrin-coast
- környéken: Idea üzlet, pékség, kávézó, pizzéria, Mogren Beach, Jaz Beach, Podlastva Monastery - bolcikkünk róla: https://ilovemontenegro.blog.hu/2019/06/24/manastir_podlastva_lastva_grbaljska