Bokeljska Mornarica Kotor

Kotor legendás tengerészegylete

A "Bokeljska Mornarica Kotor" egy Kotorban alapított szervezet, mely eredetileg az Adria mentén a legrégebbi tengerészgyalogos testvériséget képviselte és a világon is az egyik legrégebbi testület volt. A történeti adatok szerint 809-ben alapították, amikor a kotori tengerészek elhozták Szent Trifun relikviáit, aki keresztény mártír volt, s akit később Kotor város védőszentjének nyilvánítottak. A szervezet minden év februárjának első hetében tartja igen látványos ünnepségét, ilyenkor Szent Trifunnak (sveti Tripun), Kotor védőszentjének a mártíromságára is emlékeznek. Ez a véd- és dacszövetség tulajdonképpen a tengerészeknek és családjaiknak támasza volt, azok a tengerészek, akik a bokai öbölben maradtak, vigyáztak azon tengerészek családjára is, akik távol voltak. Tehát tulajdonképpen valamilyen szinten helyettesítették a családfőt. Politikai csatározások fémjelezték az egylet sorsát, ugyanakkor sikerült több, mint 1200 éven át fennmaradnia, hogy hogyan? Bővebben az alábbiakban.

Kotor történeti látnivalói mellett méltán büszke lehet idén 1211 éves tengerészegyletére. A Bokeljska Mornarica a IX. században alakult meg, s a mai napig létezik és működik. Tagjai őrzik az ősi szokásokat, vezérelvük a bajtársiasság, jellegzetes táncuk a Szent Trifun kóló, énekeik ritmusa, hangszíne különleges.

Az elmúlt évszázadokban a tengerészegylet számos átalakuláson ment keresztül - a humanitáriusságtól kezdve, katonai, később emlékápolási céllal, mely utóbbi formában ma is létezik. Ezekben az időben a testület tevékenységét mindig az ősi mottó vezérelte: FIDES et HONOR - Hit és Becsület. Mint ilyen, a Bokai tengerészegylet mindenki számára nyitva áll, aki tiszteletben tartja ezt a mottót és hajlandó segíteni a hagyományos értékek megőrzésében.

A hagyomány szerint a kotori tengerészek 809. január 13-án hajójukkal a városba hozták Szent Trifun földi maradványait. Tettükért ajándékot kaptak és örömükben spontán módon táncra perdültek. Ekkor járták el először a Szent Trifun kólót. A középkori kotori oklevelek valahányszor a város vitorlás hajóit emlegetik, a tengerészek szervezetét is megemlítik.

Az első történelmi dokumentum 1355-ből származik s arról szól, hogy a tengerészek egyesülete birtokul kapta Kotor alvárosában a Szent Miklós templomot. A szervezet tehát már korábban is létezhetett. Tagjai a XIV. századtól minden évben jelen voltak Szent Trifun február 3-ai ünnepén, ekkor adták elő kólójukat. Az 1463-mas rendelet előírta, hogy a kotori tengerészegyletnek részt kell vennie a tengerészek védőszentjének Szent Miklósnak a megünneplésében is.

A szervezet 1493-ban nagy tekintélyre tett szert, mert vezetője a felfegyverzett tengerészek admirálisa lett. A szervezet ettől kezdve részt vett a kalózok és a Velencei Köztársaság elleni harcokban. Amikor pedig Kotor Velence fennhatósága alá került a Szent Trifun ünnepségek idejére - három napra - a város vezetését az egylet vette át.

A szervezet feladatokat vállalt az egészségügyi szolgálatban, a tengeri postai szállításokban és Velencétől különféle előjogokat kapott a tengeri kereskedelemben.

A legbrutálisabb kalóz támadás Perastban történt 1624-ben. Kotort és környékét szinte elpusztították az 1537-ben, 1563-ban, 1667-ben és 1729-ben bekövetkezett földrengések. A térségben pestisjárványban többször is szenvedtek.

Ezen drámai események ellenére Kotor és Boka lakosainak sikerült összeállítani egy lenyűgöző flottát, és jövedelmező tengeri kereskedelmet fejleszteni, főként az Adriai és a Földközi-tengeren. A tengeri kereskedelemből származó haszon lehetővé tette a kultúra, az építészet, a művészet, az irodalom és a zene fejlődését.

Az utolsó háború, amely a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között, a második Moreai háború néven zajlott, 1714 és 1718 között tartott. Boka lakói és a haditengerészet tagjai is részt vettek a harcokban mind a szárazföldön, mind a tengeren.

Ezután szokatlanul hosszú békeidő következett, 1718-tól a Velencei Köztársaság végéig. Ebben az időben a tengerügyek és a kereskedelem dinamikus fejlődésen ment keresztül Boka minden részén, ideértve az újonnan felszabadult Herceg Novi, Risan és más kisebb környező falvak területét is. A 18. század végére Boka több, mint 300 hajóból álló flottával büszkélkedhetett. A tengeri kereskedelemből származó nyereség lehetővé tette a kultúra és a művészet további fejlődését, és új barokk palotákat és templomokat építettek.

A tengerészegylet 1745-ben 400 tagot számolt és számos kiváltságot élvezett. Amikor Napóleon Bonaparte 1797-ben fenyegette Velencét, nagyszámú önkéntes jelentkezett a bokai öbölből, hogy megvédje a várost. A rémült velencei oligarchák nem mertek ellenállni a támadásnak. Az egyetlen védelmi kísérlet az volt, amikor Perast hajója, az Anneta la Bella megtámadta a francia Liberatore d’Italia-t, amikor az megpróbált belépni a velencei lagúnába. Miután a Velencei Köztársaság 1000 éves fennállása véget ért, Boka osztrák uralom alá került. Ebben az időszakban konfliktus merült fel a haditengerészet és az osztrák hatóságok között, akik betiltották a haditengerészet tevékenységét.

1806 februárjában egy orosz flotta vitorlázott Bokába. Az öbölben lévő orosz jelenlét közepette, amely 1807 augusztusáig tartott, a haditengerészet tevékenységeit helyreállították.

A Tilsit-Szerződés rendelkezésének értelmében a franciák 1807 augusztusában elfoglalták Bokát. A franciák túlzott adókkal és követelésekkel terhelték boka lakosait, és heves ellenállással találkoztak a helyieknek a francia flottába való toborzására tett kísérletekkel. A francia hatóságok betiltották a kotori tengerészek testvériségét és elkobozták vagyonát.

A világ hatalmainak abban az időben hozott döntései miatt 1814 júniusában Bokát átadták az Osztrák-Magyar Monarchiának, és 1918-ig uralma alatt álltak. Az osztrák hatóságok döntése alapján a haditengerészetet 1833-ban újjáélesztették, de csak professzionális szervezetként, kikötői engedély vagy katonai funkció nélkül. A haditengerészetet azonban ismét betiltották, miután tagjai részt vettek az 1848-as forradalmakban.

A haditengerészetet 1859-ben állították vissza, a „Bokai haditengerészet nemesi testülete” néven. Megőrizte ugyan katonai felépítését egy admirális és tisztek megtartása mellett, de katonai funkcióval már nem rendelkezett. Tagjai már nemcsak tengerészek voltak, hanem különféle szakmák és társadalmi osztályok képviselői is, akik részt vettek a haditengerészet hagyományának ápolásában, amely továbbra is kapcsolódik a katolikus egyházhoz.

1874-ben új törvényt vezettek be. Az osztrák kormány idején a haditengerészet fő tevékenységei között szerepelt a különféle felvonulásokon és szertartásokon való részvétel is, például Szent Trifun ünnepségein, Ferenc József császár Kotorba érkezésén 1875-ben, és Ferenc József uralkodásának 60. évfordulóján 1908-ban.

1849-ben Kotor tengerészeti iskolát alapított. 1853-ban a bokai kereskedelmi flotta 131 vitorlás hajóból állt. Ebben az időszakban a prčanji Ivo Visin kapitány körülhajózta a földgömböt a Splendido vitorlás hajójával. Számos jutalmat kapott teljesítményéért, köztük a haditengerészet kitüntetésének zászlóját is, amely a maga nemében a legmagasabb kitüntetés egy tengerésznek.

A 19. század második felében a tengerészeti ügyek gyors hanyatlást mutattak a gőzhajók és a bécsi tengerpolitikák által okozott verseny miatt, amelyek a tengerészeti ügyek Triesztbe és Rijekába történő áthelyezésére összpontosítottak. Az utolsó vitorlás hajó Boka-ból, a Nemirna, a Biscay-öbölben süllyedt 1902-ben. Sok tengerész és hajótulajdonos költözött Triesztbe, valamint Európa és Amerika más városaiba.

A Boka haditengerészetét az I. világháború alatt eltörölték. A háború után megkezdték a munkájának helyreállítására irányuló erőfeszítéseket. 1934-ben új törvényt fogadtak el, amely előírja, hogy a haditengerészetnek részt kell vennie a tengerészek problémáinak megoldásában, valamint a boka tengeri ügyeinek helyreállításában és előmozdításában. 1938-ban a haditengerészet tárgyainak gyűjteménye került kiállításra a kotori Grgurina-palotában, amely később a Tengerészeti Múzeummá vált. Több hajózási vállalkozást indítottak ebben az időszakban, a legjelentősebb a „Zetska plovidba” volt.

A haditengerészet tevékenysége ismét leállt a második világháború alatt, amikor a régiót német és olasz erők foglalták el. Sok tagjuk csatlakozott a megszállás elleni partizán harchoz, és sokan mások a Szövetségesek hajóin vitorláztak. A háború után a Haditengerészet munkáját rövid időre visszaállították, és a tengerészegylet tagjai részt vettek a Szent Trifun ünnepségeken 1945-ben és 1946-ban. Tevékenységüket azonban újra megállították, ideértve az ünnepségeken való részvételt is. Később a Haditengerészetet szerepét egyes állami szertartásokon való részvételre csökkentik. A haditengerészet 1964-ben újjáéledt, amikor új törvényt fogadtak el 31 cikkel, amely különféle változásokat hozott.

A Haditengerészet később elszeparálódott a vallási hagyományoktól, és a Szent Trifun nap helyett szeptember 10-én a Bokai Haditengerészet hivatalos napján ünnepeltek (ugyanazon a napon, mint a Jugoszláv Haditengerészet emléknapja). Ez az időszak jelképezte Jugoszláviában és Bokában a tengerügyek dinamikus fejlődését. Kotorban két hajózási társaság jött létre, a „Lovćen” és a „Jugooceanija”, ez utóbbi volt Jugoszlávia egyik legnagyobb hajózási társasága. Ezekben az években jött létre a Tengerészeti Múzeum és a Tengerészeti Főiskola, amely később Tengerészeti Kar lett. A Bokai haditengerészet sok tagjának kiemelkedő szerepe volt a tengeri kereskedelem, a tudomány és a kutatás előmozdításában.

Josip Broz Titót ebben az időszakban tiszteletbeli admirálisnak nyilvánították. A haditengerészet jelentős pénzeszközökkel és nagy tagsággal bírt. Dr. Vladislav Brajković admirális, a tengerjog tudományos és kiemelkedő szakértője, a Boka haditengerészetének vezetője volt 1964 és 1990 között.

A kommunizmus válsága arra késztette a haditengerészetet, hogy újragondolja tevékenységét és új törvényt fogadjon el, amelyet ismét Szent Trifunhoz kötöttek; az egylet folytatta részvételét a Szent Trifun ünnepségeken. Június 26-át választották a hivatalos haditengerészet napjának, Szent Miklós emlékére. Jugoszlávia felbomlása és az azt követő háborúk a szövetségi intézmények feloszlatását eredményezték, ami a haditengerészet horvát ágának elválasztását okozta a bokai központi intézménytől.

1991 és 2012 között Dr. Miloš Milošević, a neves történész, író és tudós volt a Haditengerészet admirálisa. A történelmi és politikai zavarok ellenére a haditengerészet tovább fejlődött ebben az időszakban. Többször megváltoztatta alapszabályát, számos kulturális rendezvényt és tudományos konferenciát szervezett, fontos könyveket publikált, külföldi fellépéseken és az alapszabály által felhatalmazott ünnepségeken vett részt.

2009-ben a Haditengerészet az egyházmegyével, Kotorral és Montenegróval együtt ünnepelte a Szent Trifun relikviák Kotorba érkezésének és a testvériség megalapításának 1200. évfordulóját. Az alapszabályt 2016-ban megújították, amikor Dr. Antun Sbutega admirálist nevezték ki.

A Szent Trifun napon február 3-án, a Haditengerészet napján június 26-án és a Kotor Önkormányzat napján november 21-én, a társaság tagjai színes, hagyományos egyenruhát viselnek, történelmi fegyvereket hordoznak, és tengeri szimbólumokkal megjelölt tradicionális kólót táncolnak.

A kóló tánc figurái

A Szent Trifun ünnepség:

A IX. században Andrija Saracenus kotori nemes templomot építettet Trifun tiszteletére, az 1979 -es földrengés után a katedrális maradványait megtalálták, miután a területet rekonstruálták. A katedrális a tűzvészben elpusztulhatott a X. század végén, a kotoriak újból felépítették a XII. században. 2000-ben a városnak és a turistáknak ismét átadták a felújított katedrálist.

Az ünnepség általában február 2-án kezdődik a szent misével a katedrálisban, megáldják a relikviákat és a szent maradványait. Február 4-én a program a város kapunál kezdődik, itt várják a tengerészetet és a városi zenekart Tivatból. Az ünnepség folytatódik a katedrális előtt, ahol a tengerészek tradicionális “Szent Trifun kóló“ táncot adnak elő. A kotori Tengerészegylet igen híres és régi. Tagjaik őrzik az ősi szokásokat. Ezután ünnepi mise következik, az utcákon viszik Szent Trifun földi maradványait, ez a tradíció 1946 -ban szakadt meg, ezt újból folytatják napjainkban.

Február 11-én leveszik a lobogókat a katedrálisról, ez jelzi, hogy az ünnepségeknek vége van.

Technikai információk: