Boljevići legendás kútjai
Ha a Shkodra-tó felé járunk, érdemes tenni egy pár perces kitérőt Boljevići legendás kútjait felderíteni. A Boljevići kutak keletkezéséről történetek szólnak, ugyan nem tudni, pontosan mikor készülhettek, azonban közük van a híres 12 méter mély királyi kúthoz Ostrosban, melyet pedig Vlagyimir herceg építtetett 1001 környékén, vagyis a kutak ezen időszakban, vagy utána jöttek létre. Még ma is használatban vannak, mindnek más tulajdonosa van. A 12 kút rejtélyesen egy helyen van elszórtan, szinte semmi logika nem látszódik az elhelyezkedésükben. De egy legenda legalább megmagyarázza keletkezésük módját.
A kutakat valószínűleg nem egyszerre, hanem egymás után építették ki, az utolsót talán 1920-ban, amit egy megbízható tanú, Ahmet Smajli-Boljevic adott elő egy, a Krajina Egyesület részére adott interjúban. A kút építéséről nosztalgiával emlékezett meg. Elmondása szerint a 12 kútból kettő nem tartja a vizet. A kutak mellett kőlapok szolgálták a ruhamosáshoz a segítséget, valamint vályúk vannak a ruhamosás és az állatok itatása végett.
A legenda szerint az ősi időkben szokás volt, hogy minden olyan fiatalembernek, aki meg akart nősülni, valami különleges képességgel kellett rendelkeznie, hogy megmutassa, hogy ő már elég érett a házassághoz. Egy történet szerint egy fiatal férfi a Boljevići régi úton közlekedve egy gesztenyefa alatt meglátott egy gyönyörű lányt. Szépsége szerelembe ejtette és varázslatos vonzódást érzett.
Természetesen egymásba szerettek, de a lány családja elutasította a fiú lánykérését és azt tűzték ki célul neki, hogy úgy bizonyítsa különleges rátermettségét, hogy hasonlóan a Jovan Vlagyimir herceg által Ostrosban ásott 12 méter mély kúthoz, ő is készítsen egyet.
A fiatalember hozzákezdett, és sikerült egy 10 méteres kutat ásnia, de nem sikerült azt mélyebbre ásnia, mivel azt, amit napközben kiásott, a tündérek éjjel lerombolták, a kútba visszadobálták. Egy reggelre azonban a fiú megálmodta, hogy a kérésnek úgy tesz eleget, hogy egy helyett 12 kutat ásott, így a lány szülei már elfogadták vejüknek.
A boldog pár 12 gyermeket nevelt fel, akiknek utódjai még mindig ezen a területen élnek. A kutakból származó jéghideg vizet áldottnak tekintik, és jó egészséget és boldogságot garantál azok számára, akik ezek vizét isszák.
Még manapság is, a környékbeli esküvőkön az a szokás, hogy a kút jéghideg vizéből szolgálnak fel a jegyespárnak, hogy boldog és egészséges családdá váljanak, sok utóddal.
Bar Turisztikai Szervezete új, panoráma útvonalat mutatott be 2017. májusában Bar környékén, a Shkodra-tó mentén (65 km), valamint visszafelé a tengerparti úton (46 km) "Panoráma út két mágikus part között" névvel. Ebből az alkalomból számos kilátópontot építettek az út mentén, térképekkel, jelzésekkel. Az útvonal gyönyörű rálátást nyújt a Shkodra tóra, strandokra, gesztenye erdőkre, és szigetekre, a tengerparti részre. Ezen a panoráma úton az egyik látványosság Boljevići 12 kútja, melynek falazata faragott kőből van, mélységük 10 méter körüli.
A linkre kattintva elérhető a panoráma körút PDF változata. Ezen a térképen a 16-os látnivalóként jelöli, de zavarban vagyok akkor, ha meg kellene mondanom, hogy valójában hol található a 12 kút. A Google térkép szerint Boljevici Virpazar környékén található, míg a panorámaút térképe a 16-ot látnivalót Ostros közelébe rakja, egymástól 37 kilométernyire. Szóval kalandvágyók, keressétek! 2020-as bakancslistánkon ez is rajta van.
UPDATE: 2023.07.04
A mai nap sikerült megismerni a pontos GPS adatokat, csak megérte kivárni! :)
GPS: 42.0697, 19.31277
Technikai információk:
- Ingyenesen látogatható közterület
- GPS: 42.0697, 19.31277
- Google térképen: https://goo.gl/maps/iTAC4sFqvph6H81m6
- forrásanyagok és fotók:
- https://sharemontenegro.me/5-hidden-gems-of-skadarska-krajina/
- https://montenegro-for.me/2017/11/5-hidden-gems-of-skadarska-krajina/krajina2-wells-in-boljevici/
- https://sharemontenegro.me/dragulj-materijalnog-nasljeda-12-bunara-u-selu-boljevici/
- https://www.jedro.bar/obale/1308-foto-bunari-boljevica
- https://montenegro360.me
- Google térképlink Mali Ostros: https://goo.gl/maps/vaGFM7UusQfCSqsUAG
- Google térképlink Boljevici: https://goo.gl/maps/acqta4WDUuUJK5ex8
- Látnivalók a környéken: "Panoráma út két mágikus part között"
- Szerethetőségi skálán: 10-ből 8
- Akadálymentesen megközelíthető: nem