Vališta, a szellemfalu, ahol megállt az idő

Szellemfalvak sorozatunkhoz újabb gyöngyszem csatlakozik, Gornja Lastva, Godinje, Velji Zalazi, Gornji Stoliv kapcsán már írtunk ezen a fórumon, Vališta-val kapcsolatban is régóta tervezem, hogy bemutatom nektek, de a sok téma között mindig elveszve valahogy még kimaradt eddig. 895 méteres tengerszint feletti magasságban található, piramist is rejt.

Vališta egy elhagyatott falu két világ, a Kotori-öböl és a régi Montenegró határán, közvetlenül a kotori oldal sziklás része mögött, ahonnan megfoghatatlanul szép kilátás nyílik a tengerre. A múltban Valište volt a "régi" Montenegró utolsó lakott helye azon a tranzitúton, amely a Kotori-öbölből (Ljuta, Donji Orahovac) Ćeklićibe, Cucába, Bjelicába és Čevoba vezetett.

Valista faluról nem sok információ áll rendelkezésre. Feltételezések szerint a múlt század közepén hagyták el végleg a lakók. Vannak olyan elméletek, amelyek szerint ezek a házak a kicsit távolabb és magasabban fekvő Mali és Veliki Zalazi falvak lakóihoz tartoztak. Ezek segédházak voltak, és a falunak katun szerepe volt. A falu alatti síkságon legelők és szántók voltak. Jelenleg is működik még egy kút és egy szarvasmarhaitató.

Željko Starčević beszámolója szerint Vališta megközelítése napján Ljuta fölött vékony ködréteg terült el. Kirándulása kezdetekor kora reggel van, a Nap nem sokáig melegíti a kotori oldalt, ők pedig a Régi malomtól indultak egyenesen felfelé, Vališta felé. A ma hírneves étteremként működő Stari Mlini a maga korában gabonát őrölt. A kora hajnalban felkelt montenegrói lakosok egy-egy zsák gabonával a hátukon jöttek le a meredek oldalról, majd délután visszatértek - hajlított háttal, frissen őrölt lisztet cipelve.

Ma már nehéz elképzelni. Az időjárás, és a kecskék elhasználták az egykori, csak helyenként felismerhető kőlapokat. A legnehezebb a terep középső részen átkelni, ahol nyilván maguk az építők követték az ösvényt. Olyan meredek, hogy azt a nevet kapta, hogy Lépcső. A hegyet megmászók csak azután pihenhettek mászás közben, amikor egy-két óra múlva kiértek a Vališta előtti útra. Ott zsákokat raktak lovakra vagy szamarakra, amelyeket előző reggel hagytak ott, mivel ezek nem tudtak biztonságosan lemenni a "lépcsőn".

A jószágra nem ok nélkül azt mondták, hogy "kincs", és a kinccsel nem szabad kockáztatni, bármennyi kényelmetlenséget is kellett elszenvedni a tulajdonosoknak emiatt. A Vališta előtti, ma teljesen elhagyatott és feledésbe merült hágó egykor fontos találkozóhely volt a bokaiak és a montenegróiak számára, akik ebből a kegyetlen és gyér Dinári-karsztból származtak, ahol Boka és a régi Montenegró területe találkozott.

Érdemes megnézni az alábbi rövid videót Vališta-ról

Az Orahovac és Krsac közötti gerincen haladt át a Kotori-öböl és Montenegró ősi államhatára, és ez a hágó egyike volt annak a négy átkelőnek, ahol meghódítva a természetet lehetővé tették a nép közötti kommunikációt.

Mára a hágó előtti utolsó részt már eléggé benőtte a szúrós boróka, szeder és mindenféle cserje. Vališta-ba beérve elsőként az a feltűnő, hogy ennek a kőbirodalomnak, ami maradt, ki tudja hány évtizede egyetlen megőrzött tetője sincs. Csak szürke kőfalak vannak a házakban, egy kis ablakkal, amelyet vastag vasrácsok tarkítanak.

Számos földterületre oszlik, amelyek egykor felosztották a birtokokat. Erre már régóta nem volt szükség. A romos házak fölötti régi szérű már nem emlékszik sem gabonára, sem gazra, sem kacagásra, sem bánatra. Minden elcsendesedett, az embereket kitelepítették, a falut bezárták. A mező alján lévő kútból kifolyó víz túlcsordul, nincs már szomjas száj, hogy megigya.

A szem elől elrejtve, közel, a domb fölött található a falu egy másik része, amelyet ilyen eldugottan ritkán látnak a látogatók. Csak néhány lerombolt otthon van ott, de első pillantásra a ház romjai mellett valódi domborművek és szobrok tűnnek fel, rejtély az eredetük.

Kinek volt vajon tudása és ideje, hogy kulturális kísérletet végezzen, és vitathatatlan műalkotásokat alkosson Vališta-ban, ott fent, magasan Boka fölött, szürke, csupasz szakadékokban? Bár az alkotások nem kifinomultak, a bokai barokk mesterek precizitása nyilván hiányzik belőlük, de vajon eszébe jut-e a művészettörténészeknek, hogy itt keressenek visszhangokat a tengerparti szobrászat emlékeiről.

Már az is érdekes, hogy piramis alakot formáz e különös építmény. Vannak rajta furcsa szimbólumok, amelyeket golyóként értelmezek, amelyeket egyenes vonalak kötnek össze. A fal tetején sokan látják állati alakban a híres "valištei galambot" és különösen érdekes a faragott kőóra, melynek mutatói 12 és 15 óránál állnak. Vajon milyen szimbolikát rejtenek ezek az ábrázolások?